Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Komoly pénzeket vonnak el

Az elhangzott javaslatokból olyan programot készítenek, amit a magyar vidéknek a mindenkori kormányokon számon lehet, s számon kell kérni - mutatott rá Lengyel Zoltán hétfőn Kétsopronyban, a Fidesz által szervezett Békés megyei faluparlamentet megelőző sajtótájékoztatón. Nem arról szól az oktatáspolitika, mint ami az iskolákban zajlik - szögezte le dr. Hoffmann Rózsa. A faluparlament vendége volt Arnóth Sándor - akit a Fidfesz Elnöke, Orbán Viktor bízott meg a faluparlamentek szervezésével -, valamint Domokos László, a békéscsabai választókerület elnöke is.


Dátum: 2005-06-02 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:16.001919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Konzultációs Tanács tagja hozzátette: olyan törvények, olyan Nemzeti Alaptanterv született az elmúlt időszakban, amelyek nagyrészt idegenek attól a pedagógiai kultúrától, amit az iskolák képviselnek. Rámutatott, miközben drasztikusan fogy a gyermekek száma, komoly összegeket kivontak az oktatásügyből.

Lengyel Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja agrárkabinetjének vezetője a faluparlamentek eddigi tapasztalatairól szólva kiemelte: a falun élő emberek elidegenedtek a politikától. Az elhangzott javaslatokból olyan programot készítenek, amit a magyar vidéknek a mindenkori kormányokon számon lehet, s számon kell kérni.

Erdős Norbert megyei országgyűlési képviselő, a békés megyei faluparlament házigazdája leszögezte: a faluparlament párbeszéde arra ad esélyt, hogy megállítsa a vidék végleges leszakadását. A vidéken, a falvakban élő emberek nem másodrendű állampolgárok Magyarországon - szögezte le Erdős.

A faluparlament vendége volt Arnóth Sándor - akit a Fidfesz Elnöke, Orbán Viktor bízott meg a faluparlamentek szervezésével -, Domokos László, a békéscsabai választókerület elnöke.

Békés Megyei Hírlap - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek