Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adatvédelmi biztoshoz fordultak a szülők a felvételik ügyében

Az adatvédelmi biztoshoz fordult a Városmajori Gimnázium szülői közössége, állásfoglalást kérve: felmerülhet-e kifogás, hogy az egyetemek szakonként nyilvánosságra hozzák a felvételik után az adott szakra bekerült és korábban érettségizett diákok létszámát.


Dátum: 2005-06-02 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:16.324968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azzal a kérdéssel fordulunk Önhöz, hogy állapítsa meg, adatvédelmi szempontból merülhet-e fel bármilyen kifogás az ellen, hogy az egyetemek a felvételi vizsgák lebonyolítását követően szakonként a felvételi ponthatár mellett hozzák nyilvánosságra azon korábban érettségizett és az adott szakra felvételt nyert diákok számát (...), akik az ombudsman úr által is kifogásolt, az idén végző diákok számára hátrányos, úgynevezett "válogatásos módszer" nélkül nem érték volna el a felvételi ponthatárt" - tartalmazza az MTI-hez csütörtökön eljuttatott levél.

A dokumentumban felidézik, hogy Városmajori Gimnázium 12/A szülői közössége a közelmúltban átadta az Oktatási Minisztériumnak (OM) azt az 1.500 támogató aláírást, amelyben a szerintük igazságtalan, az idén végző diákok számára hátrányos felvételi pontszámítás okozta esélyegyenlőtlenség megszüntetése miatt gyűjtöttek. Az általuk felvetett problémát az állampolgári jogok biztosának általános helyettese és az OM oktatási jogok miniszteri biztosa is alkalmasnak találta alkotmányosan visszás helyzet kialakulására - áll a levélben.

Álláspontjuk szerint a fenti adatok nyilvánosságra hozatala biztosítja a rendszer átláthatóságát és ezek a számok olyan közérdekű adatok, amelyek megismerése minden jelentkezőnek alkotmányos joga.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek