Gyurcsány nulla forintot ad a romáknak
Jelzésértékű, és minden további kommentárt feleslegessé tesz az a tény, hogy az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által szervezett társadalmi konzultációra újabban már - egyébként kiváló - cigányzenészeket hívnak. Azonban szeretném felhívni a kormányzat figyelmét arra, hogy a cigánypolitikát még nem folklorizálták!
Dátum: 2005-06-02 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:16.913466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2005. évi költségvetésben a cigányság élethelyzetének javítására 0 (nulla) forintot biztosított a kormányzat, a miniszterelnök által vezetett programbizottságot megszüntették.
A balliberális kormányzat 3 éve alatt semmiféle érdemi intézkedés nem született a "roma integrációért", és ilyen szándék a Gyurcsány-kormány elhíresült 100 lépéséből sem olvasható ki. Ezek után minden, a maihoz hasonló akció egyfelől a cigányság lebecsülésének, másrészt politikai pótcselekvésnek tekinthető.
2005. június 2.
Farkas Flórián
országgyűlési képviselő (Fidesz)
a "Lungo Drom" Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnöke
fideszfrakcio.hu