Munkabarát politika helyett adóemelés
A kormányfő által is sikertelennek ítélt Adóreform Bizottság elképzelései kerülnek most újra elő a pénzügyminiszter tolmácsolásában. Ezek a tervek pedig adóemelést jelentenek, nem pedig a terhek csökkentését. Mivel még ezek az elképzelések is napról-napra változnak, egyre nagyobb a bizonytalanság és tanácstalanság a gazdaság szereplői között.
Dátum: 2005-06-02 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:17.245346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gazdaságpolitika helyett továbbra is ötletbörzét tart a Gyurcsány-Kuncze kormány. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség továbbra is fenntartja új, munkabarát adópolitikai javaslatait, amelyek elsősorban a munkahelyteremtés és a foglalkoztatás növelését segítenék elő a munkaadók terheinek csökkentésén keresztül.
2005. június 2.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Gazdasági Kabinet
fideszfrakcio.hu