Bírósági döntés az argentin kormánnyal szemben
Az argentin Legfelső Bíróság arra kötelezte a kormányt, hogy visszamenőleg fizesse ki a közszolgálatban dolgozók béréből és a nyugdíjakból takarékosság miatt visszatartott 13 százalékot.
Dátum: 2002-08-23 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:37.082805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bérek és nyugdíjak megkurtítását még tavaly júliusban Fernando de la Rua kormánya rendelte el, hogy ezzel is csökkentse az óriási államháztartási hiányt. A döntés most csak néhány panaszosra vonatkozik, de ennek nyomán az összes érintett követelheti az azonos elbánást - írta a La Nación című lap. Ezzel az argentin államnak 2,4 milliárd pezót (660 millió eurót) kellene megfizetnie, valamint a jövőbeni éves bér-többletköltségeket ugyanilyen nagyságrendben. Az intézkedés alkotmánysértő beavatkozás volt a tulajdon- és a munkajogba - indokolták a bírák a döntést -, miközben az államháztartás egyensúlyát nem teremtette meg. A jelenlegi Duhalde-kormány első reakciójában arra figyelmeztetett: nincs elég pénze az ítélet végrehajtására. Argentína új hitelt remél a Nemzetközi Valutaalaptól, ezért nem engedheti meg magának a nagyobb költségvetési deficitet. A négy éve tartó gazdasági válság nyomán Argentína jelenleg óriási tőkehiánnyal küzd. Alig vannak beruházások az országban, és szinte egyáltalán nem lehet hitelhez jutni. A lakosságnak már 53 százaléka él a szegénységi küszöb közelében, és a válságból egyelőre nem látszik kiút.
MTI - fidesz.hu