Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bajkonuri űrrepülőtér 50. születésnapját ünnepelte az orosz és a kazah elnök

Együtt ünnepelte a kazahsztáni Bajkonurban lévő, az egykori szovjet tudomány koronaékszerének tartott űrrepülőtér 50. születésnapját csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök és Nurszultán Nazarbajev kazah elnök.


Dátum: 2005-06-02 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:19.464220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két politikus megtekintette a Proton- és Szojuz-rakéták indítóállását, majd megkoszorúzták az 1960-as rakétarobbanás áldozatainak emlékművét. Több mint száz ember vesztette életét az űrrepülőtéren, amikor start közben felrobbant egy hordozórakéta prototípusa.

Putyin és Nazarbajev várhatólag bejelenti, hogy 200 millió dolláros program keretében a két ország Bajterek néven új rakétát épít. A műszaki hátteret Oroszország biztosítja, míg a pénzt Kazahsztán adja. Az új rakéta, amely kifejezetten polgári célokat szolgál majd, 2008-ban indulna első útjára.

A két elnök letette annak az új indítóállásnak az alapkövét, ahonnét ezeket a készülő új katonai rakéta, az Angara modelljén alapuló rakétákat indítják majd.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek