Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Soros szerint Ukrajnának még szüksége van alapítványára a demokrácia kiteljesítéséhez

Ukrajnának továbbra is szüksége van a Soros alapítványra a demokrácia kiteljesítéséhez a tavalyi narancsszínű forradalom után, az országnak egyébként is rengeteg tennivalója van ezen a téren - jelentette ki csütörtökön Kijevben Soros György amerikai mágnás.


Dátum: 2005-06-02 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:21.674523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az üzletember újságíróknak magasztalta az ukrajnai tömegmegmozdulásokat, amelyek a választási csalások miatt robbantak ki, és amelyek végül az ellenzéket helyezték a hatalomba.

Soros cáfolta azokat a vádakat, amelyek szerint a tulajdonában lévő Nyílt Társadalom Intézete pénzelte azokat a szervezeteket, amelyek ösztönözték a társadalmi elégedetlenséget Ukrajnában, valamint a hasonló megmozdulásokat Grúziában és Kirgizisztánban, hatalomra segítve az ellenzéket.

Soros hangsúlyozta, hogy a demokratikus rendszerváltás után van csak igazán nagy szükség alapítványára. - A narancsszínű forradalom nem az út vége, még temérdek tennivaló akad - mondta a magyar származású amerikai üzletember.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek