A "Mécs-bizottságnak" is tiszteletben kell tartania az alkotmányt
Mádl Ferenc mai közleményében arra kéri Mécs Imrét, és rajta keresztül az általa vezetett parlamenti vizsgálóbizottság tagjait, hogy ismételten fontolják meg a testület tevékenysége kapcsán felmerült alkotmányossági aggályokat, amelyeket az adatvédelmi biztos is megfogalmazott ajánlásában.
Dátum: 2002-08-23 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:37.668177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
K Ö Z L E M É N Y
Budapest, 2002. augusztus 23.
Mádl Ferenc köztársasági elnök a mai napon válaszolt Mécs Imre 2002. augusztus 18-án kézhez kapott, a sajtóban is nyilvánosságra került levelére.
Az államfő a válaszában leszögezte: az 1990 óta hivatalba lépett kormányok tagjainak állambiztonsági múltjával foglalkozó parlamenti bizottsággal kapcsolatban a Magyar Távirati Irodának 2002. augusztus 16-án tett nyilatkozatát mint a Magyar Köztársaság elnöke adta, és azt semmiképp sem tartja összeférhetetlennek ebbéli tisztségével.
A köztársasági elnöknek az Alkotmány alapján kötelessége őrködnie az államszervezet demokratikus működése felett. A demokratikus működés magában foglalja az alkotmányosság és a jogállamiság - ezen belül az emberi jogok védelme - követelményeinek betartását is. Ezért a köztársasági elnöknek alkotmányos lehetősége, esetenként kötelessége is, hogy jelezze aggályait, ha megítélése szerint valamely ügyben veszély fenyegeti az államszervezet alkotmányos és demokratikus működését.
Különösen így van ez egy országgyűlési vizsgálóbizottság esetében, ha olyan fontos és alapvető jogokat érintő kérdéssel foglalkozik, mint a Mécs Imre által vezetett testület. Az Alkotmány alapján egy országgyűlési bizottság esetében a köztársasági elnöknek arra is lehetősége van, hogy az Országgyűlésnek intézkedés megtételére javaslatot tegyen. A köztársasági elnöknek egy ilyen lépése (vagy éppen annak elmaradása) politikailag kritizálható, ám alkotmányjogi értelemben az összeférhetetlennek, hatásköre túllépésének nem tekinthető.
Mindezekre tekintettel Mádl Ferenc arra kéri Mécs Imrét, és rajta keresztül a vizsgálóbizottság tagjait, hogy ismételten fontolják meg a felmerült alkotmányossági aggályokat, amelyeket az adatvédelmi biztos is megfogalmazott ajánlásában. Így egyebek között, hogy személyes adatok kezelésével járó, alapjogokat érintő eljárást törvény útján lehet szabályozni.
Mádl Ferenc fontosnak tartja a múlt feltárását. Nem vitatja, hogy egy törvényes keretek között működő vizsgálóbizottság bizonnyal hozzájárulna e cél eléréséhez. Mint a bizottság által vizsgálandó személy, készséggel áll az őt érintő vizsgálat elé: soha nem volt tagja egyetlen pártnak sem, és semmilyen formában nem működött együtt az állambiztonsági szervekkel. Egyik ügyosztálynak sem végezett semmilyen tevékenységet, nem írt alá nyilatkozatot és nem írt számukra jelentéseket sem.
Sajtó- és Kommunikációs Főosztály