Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Faluparlament a Pásztorvölgyben

Eredményes és őszinte beszélgetésre került sor szombaton a Heves megyei Faluparlament keretében a pásztorvölgyi iskola aulájában. Demeter Ervin a megyei faluparlament egri házigazdája elmondta: örömünkre szolgált, hogy a megye minden pontjáról megtisztelték a rendezvényt, de a felszólalásokból érezhető volt, hogy a szakadék szélére sodródott a falusiak élete.


Dátum: 2005-06-02 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:22.017075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezen közösen változtatnunk kell, van tennivaló. Az országos mozgalom alapvető célja az, hogy a vidéken élők felhívják a figyelmet az adott térségek problémáira. A tapasztalatok összegzésével ugyanis lehetőség van arra, hogy a felvetett problémákra a törvényhozás válaszoljon. Akár már a jövő évi költségvetésbe is bekerülhetnek azok a javaslatok, melyekre a résztvevők hívták fel a figyelmet, de legkésőbb a kormányváltás után kell megtalálni a megoldást - mondta Demeter Ervin. Véleménye szerint a vidék nincs méltó módon képviselve a magyar politikában. A vidéken élők is kiszámítható jövőt szeretnének, ahogy az EU fejlettebb országaiban élő társaik - tette hozzá a képviselő.

eger.fidesz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek