Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A MAN sem jön Magyarországra

A KIA után a MAN sem Magyarországot választja a Közép-európai üzemének színhelyéül - adta hírül a szlovákiai Korzár napilap a MAN konszern igazgatójára, Hakon Samuelssonra hivatkozva.


Dátum: 2005-06-02 20:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:22.914726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap szerint a német gyár "kivette" Miskolcot a kalapból, és most már csak a lengyel Strachowicze és a magyar határtól alig húsz kilométerre lévő szlovákiai Kenyhec maradt versenyben. A MAN egyelőre nem hozott hivatalos döntést az ügyben, az illetékesek szerint azonban néhány napon belül eldől, hogy ki lesz a befutó.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek