"Haverok közt": Köztársaság tér a tévészékházban
Szalai Annamária fideszes parlamenti képviselő csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján az MSZP székházára utalva kijelentette: a Köztársaság téren írt médiapolitikai forgatókönyv címe feltehetően az, hogy "Haverok közt". Ezt erősíti az is, hogy augusztus 20-án nem egy, kampányban is szerepet vállaló baloldali médiamunkás kapott kitüntetést, és az, hogy Medgyessy Péter beszédét minden televíziónak "kötelezően ajánlott módon" közvetítenie kellett. A politikusnő emlékeztetett: a Horn-kormány ideje alatt csak félig szabadnak minősítették a magyar sajtót, s fennáll annak a veszélye, hogy a Medgyessy-kormány alatt ismét visszaköszönt a múlt.
Dátum: 2002-08-23 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:37.960880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "Haverok közt" forgatókönyvét lépésről lépésre, jól láthatóan hajtják végre, "céljuk a 100 százalékos véleménymonopólium megteremtése, illetve visszaállítása". A közmédiában gátlástalan politikai tisztogatás folyik - szögezte le a Fidesz politikusa. Elmondása szerint a médiapiacon a vélemények 90 százaléka a baloldali, 10 százaléka pedig a polgári értékeket képviseli.
A Magyar Nemzet című napilapot sorozatos fenyegetések érik, és a reklámpiac manipulálásával próbálják megnehezíteni a kiadvány gazdasági helyzetét. Mint mondta, a "nagytőke kormánya" szervezetten vonja el a pénzt a polgári napilaptól.
Az országos kereskedelmi televíziókról kijelentette: súlyosan elfogultak a baloldal irányában.
A fideszes képviselő elmondta: a polgári kormány törekedett a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, ám ez a baloldalnak nem érdeke. Emlékeztetett: a jelenlegi kormánypártok az előző ciklusban "azt hazudták", hogy a Fidesz megszállta a köztévét. Ennek kapcsán elmondta: abban az időben egy "Kende nevű élőlény gyártott műsorokat" a köztévének, és - mint mondta - Medgyessy Péter nevelt lánya is dolgozott a televíziónak, sőt a kormányváltás óta egyre több műsorhoz fűződik a neve.
Hozzátette: amikor a szocialisták hatalomra kerültek, azonnal megkezdték a politikai tisztogatást, a gazdasági ellehetetlenítést és felszólították a nekik nem tetsző médiaszemélyiségeket a lemondásra. Mindezek mellett pedig alkotmányellenesen hoztak olyan törvényt, amely a közszolgálati tévé gazdasági függetlenségét veszélyezteti.
Szalai Annamária kifogásolta, hogy a politikai delegáltak törvényellenesen, a civil kurátorokat megkerülve választották teljes hatókörrel rendelkező megbízott elnökké Ragáts Imrét. A fideszes képviselő felszólította a kormánypártokat, hogy "állítsák le Ragáts urat". Felhívta a figyelmet arra, hogy Ragáts 1996 óta az MTV Rt. pénzügyi vezetője, és furcsállja, hogy senki sem teszi fel neki a kérdést: mit tett ő a tévé pénzügyi helyzetének javításáért.
- A Köztársaság tér beköltözött a Szabadság térre - fogalmazott Szalai Annamária a Magyar Televíziónál történt személyi változtatásokra utalva, majd felszólította a szocialistákat: költözzenek vissza a Köztársaság térre.
A Fidesz politikusa leszögezte: a magyar demokrácia történetében még nem történt meg, hogy egy beszédet minden televíziónak közvetítenie kellett. Ez idén augusztus 20-án megváltozott: a kereskedelmi és közszolgálati televíziók "kötelezően ajánlott módon" közvetítették augusztus 20-án a miniszterelnök beszédét.
Szalai arcátlan lépésnek nevezte, hogy a miniszterelnök köztudottan baloldali médiaszemélyiségeket tüntetett ki az államalapítás ünnepén. "Augusztus 20-a nem az az ünnep, amikor a szeretteinket és hozzátartozóinkat ajándékozzuk meg" - jelentette ki.
Mint emlékezetes: a Horn-kormány ideje alatt csak részben szabadnak minősítették a magyar sajtót. Szalai Annamária arra figyelmeztetett, hogy amennyiben a politika továbbra is így befolyásolja a médiát, a Medgyessy-kormány ideje alatt végveszélybe kerül a közszolgálatiság és csorbul a sajtószabadság.
fidesz.hu