Brókerbotrány: a Kartonpack rendkívüli közgyűlést tart vagyona zárolása miatt
A Kartonpack Dobozipari Rt. rendkívüli közgyűlésen tárgyalja meg a vagyona zárolása miatt kialakult helyzettel kapcsolatos aktuális teendőket. A tőzsde honlapján közzétett meghívó szerint a július 4-én tartandó közgyűlés napirendjén az alapszabály módosítása is szerepel. A Kartonpack június 1-jén jelentette be, hogy a Pesti Központi Bíróság zárolta a vagyonát, ami ellen a társaság fellebbezést nyújtott be.
Dátum: 2005-06-03 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:28.302150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A társaság közleménye ugyan nem említi, de a zár alá helyezés vélhetően azzal függ össze, hogy a Kulcsár Attila és társai ellen sikkasztás és más bűncselekmények miatt folyó büntetőeljárásban a nyomozási bíró, május 5-i első fokú, nem jogerős határozatában, 48 magán-, illetve jogi személy vagyonát, vagyonrészét zárolta, összesen több mint egymilliárd forint értékben.
A Kartonpack részvényeinek 61,9 százaléka a bűncselekményben érintett és Magyarországon bejegyzett Britton Capital and Consulting Kft. tulajdona, további 29,58 százalékot pedig az Egyesült Államokban regisztrált Britton Interinvest LLC. birtokol. A Kartonpack április 8-án meg nem nevezett vevőnek eladta a tulajdonában lévő Novoprint 42 százalékát és hat hónapos határidővel eladási opciót kötött a további 51,18 százaléknyi hányadra.
A társaság még 2003/04 fordulóján megkísérelte elhagyni a tőzsdét, de a BÉT visszautasította az erre irányuló kérelmet, mert a benyújtott tőzsdei ajánlattal kapcsolatban hiánypótlásra szólította fel a kibocsátót, amely a megadott határidőig ennek nem tett eleget. Ugyanakkor a részvények megvásárlására ajánlatot tevő Britton 2004 januárjában visszavonta az ajánlatát.
A Kartonpack papírjaival a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában lehet kereskedni 1999 februárja óta. Az utolsó kötés a 200 forint névértékű részvényben 2003. december 30-án 119 forinton született.
MTI - fideszfrakcio.hu