Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom László életrajza

Jövő hét elején az Országgyűlés a rendszerváltozás után negyedik alkalommal választja meg az ország köztársasági elnökét. A tisztségre a Fidesz és az MDF a Védegylet javaslatára Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság volt elnökét jelölte.


Dátum: 2005-06-03 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:28.612470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sólyom László 1942. január 3-án született Pécsett. 1964-ben ott végezte el a jogi egyetemet, majd bírósági fogalmazóként kezdett dolgozni és közben könyvtárosi képesítést is szerzett. 1966-tól a jénai egyetem jogi fakultásán, a polgári jogi tanszéken tanársegéd volt, s a német polgári jogból is doktorált.

1969-83-ban az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében, 1970-75-ben az Országgyűlési Könyvtárban tudományos kutató, 1983-tól az ELTE jogtudományi karának polgári jogi tanszékén egyetemi tanár, 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, s 2002-től az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem egyetemi tanára is.

1989-től az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, 1990-98-ban első elnöke volt. Az ő vezetésével működő testület több fontos kérdésben is határozatot hozott, ilyen volt például a halálbüntetés eltörléséről, a köztársasági elnök jogállásáról, a népszavazás alkotmányos tartalmáról, a terhességmegszakításra vonatkozó jogszabályokról, a kárpótlási törvényről szóló döntés. 1994-től a Nemzetközi Jogászbizottság tagja. 1998 óta az Európa Tanács Velence-bizottságának tagja.

Kezdettől fogva részt vett a Duna mozgalomban. A Duna Kör alapító tagja, s az 1980-as évek elejétől a nem hivatalos környezetvédelmi mozgalmak jogi tanácsadója. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórumnak alapító tagja, 1989-ben elnökségi tagja volt. Tevékenyen részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában.

Ösztöndíjjal tanulmányutat tett a berkeley-i Kaliforniai Egyetemen, a Kölni, a Frankfurti Egyetemen és a hamburgi Max Planck Intézetben. 1999-2000-ben a Kölni Egyetem vendégprofesszora volt. Kutatási területe: a polgári jog története, összehasonlító polgári jog, alkotmányjog. 1999-ben a Kölni Egyetem díszdoktorává választották.

1975-ben az állam- és jogtudomány kandidátusa lett, 1981-ben elnyerte a tudomány doktora fokozatot. 2001 óta az MTA levelező tagja.

1999-ben Humboldt-díjat, 2003-ban Nagy Imre-érdemrendet kapott.

Publikációi hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg. Főbb művei: A polgári jogi felelősség hanyatlása (1977), Környezetvédelem és polgári jog (1980), A személyiségi jogok elmélete (1983), Verfassungsgerichtsbarkeit in Ungarn (1995), Constitutional Judiciary in a New Democracy: The Hungarian Constitutional Court (1999), Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon (2001), Pártok és érdekszervezetek az Alkotmányban (2004). Könyvei közül több külföldön is megjelent.

Német, angol és francia nyelven beszél.

Felesége tanárnő. Két felnőtt gyermeke és kilenc unokája van.

MTI Sajtóadatbank- fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek