Kulcsár Attila nagyrészt nem ismeri a zárolt vagyonok tulajdonosait
Jelentős részében semmi közük a büntetőügyemhez azoknak a cégeknek, illetve magánszemélyeknek, amelyek vagyonát zárolta a Pesti Központi Kerületi Bíróság május elején; nagyrészt nem is ismerem a listán szereplő cégeket vagy magánszemélyeket - nyilatkozta Kulcsár Attila pénteken az MTI-nek.
Dátum: 2005-06-03 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:31.605204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A K and H Bank volt ügyvezető igazgatója, a K and H Equities egykori üzletág-vezetője - aki telefonon adott interjút az MTI-nek - azt is hangsúlyozta, hogy az érintett cégeknek és magánszemélyeknek, illetve az átutalások jelentős részének semmi köze nincs az ő büntetőügyéhez, illetve a sikkasztáshoz.
"Tévedés, hogy itt Kulcsár-cégekről lenne szó, a listán szereplő cégeknek a felét nem is ismerem, nem tartoznak az érdekeltségi körömbe. A három off-shore cégből egyedül a Britton tartozott az érdekeltségi körömbe" - mondta.
Kodela László, a Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes államtitkára hétfői meggyanúsításával kapcsolatban kijelentette: "ezzel kapcsolatban biztos, hogy a közeljövőben engem is kihallgatnak". Megjegyezte: nem ismeri a Kodela László elleni gyanúsítás pontos szövegét, csak a sajtóban megjelenteket, de hangsúlyozta: tudomása szerint "nem követett el adócsalást Kodela úr".
Tanúként idézte be Kulcsár Attilát a Csongrád Megyei Bíróság Katonai tanácsa Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ beosztásából felfüggesztett főigazgatójának jövő héten kezdődő büntetőügyében is.
Kulcsár Atila pénteken elmondta: rendszeres orvosi és gyógyszeres kezelés alatt áll, ezért "bizonytalan, hogy az egészségi állapotom miatt meg tudok-e jelenni a tárgyaláson". Betegsége részleteiről nem kívánt nyilatkozni.
"De ha egészségi állapotom lehetővé teszi, akkor tanúvallomást teszek. Tanúként nem csak vallomást kell tennem, hanem köteles vagyok az igazságot mondani; remélem, a jövő héten megtörténnek a tanúkihallgatások" - mondta.
Kérdésre válaszolva - hogy terhelő vallomást tett-e Bácskai Jánossal kapcsolatban - hozzátette: "Bácskai úrral kapcsolatban valóban tettem vallomást, de hogy az terhelő-e vagy sem, azt majd a bíróság eldönti".
Az ügy további menetéről szólva elmondta, augusztus 7-éig hosszabbították meg a nyomozás határidejét. "Így valószínűleg pár héten belül befejeződik a nyomozás, már csak azért is, mert információim szerint június közepétől elkezdődik az iratismertetés; több tízezer oldal a nyomozati anyag" - mondta. Hozzátette: valószínűnek tartja, hogy a nyomozás befejezéséig még lesznek kihallgatások. Kulcsár Attila hangsúlyozta: korábbi sajtóhírekkel ellentétben
nem pusztán az ő vallomása alapján a gyanúsították meg az ügy szereplőinek legalább háromnegyedét.
"Az én vallomásom tartalmától függetlenül gyanúsították meg a jelenlegi gyanúsítottak nagy részét" - fűzte hozzá. A K and H Equities egykori üzletág-vezetője arról is beszélt, hogy véleménye szerint a gyanúsítottak egy részéről ki fog derülni, nem szándékosan, legfeljebb gondatlanságból követtek el bűncselekményt. Példaként említette, hogy a banki alkalmazottak közül többen is vannak, akik nem tehetnek arról, hogy az ügy gyanúsítottjai lettek.
Egy pénteki lapban megjelent értesülésre reagálva hangsúlyozta: "nem ismerem a bank belső vizsgálati anyagát, nincs hozzáfűznivalóm, csak ismételni tudom az MTI-nek korábban adott nyilatkozatomban elmondottakat, miszerint nagyon remélem, hogy a bíróság beazonosítja, éveken keresztül kik voltak az igazi haszonélvezői a törvénytelen tranzakcióknak".
A Népszabadság pénteki számában megjelent értesülés szerint egy, "a K and H bank holland és belga tulajdonosai számára készült titkos jelentés lényegesen kisebb összegen határozta meg a Kulcsár Attila sikkasztása nyomán a bankot, illetve annak brókercégét ért kárt, mint amilyen nagyságú károkozással Kulcsárt gyanúsítják".
A K and H Equities egykori vezető beosztású munkatársát 20,8 milliárd forintra elkövetett sikkasztással gyanúsítják, amivel 10,7 milliárd forint kárt okozott. Kulcsár Attila pénteki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy számításai szerint a tényleges kárérték a gyanúsításban szereplő összegnél alacsonyabb, hat-hétmilliárd forint, ami még valószínűleg csökkenhet a folyamatos zár alá vételek és a bank által visszaperelt összegek esetleges megtérülése miatt.
Kulcsár Attila az MTI megismételt kérdésére hangsúlyozta: "az ügy egyes politikai vonatkozásairól továbbra sem kívánok nyilatkozni".
MTI - fideszfrakcio.hu