"Békülnek" az albánok
Albánia és Jugoszlávia képviselői megállapodtak, hogy helyreállítják a két ország teljes jogú, nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatát, amelyet három évvel ezelőtt Slobodan Milosevic akkori jugoszláv államfő szakított meg.
Dátum: 2002-08-23 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:38.543770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tiranai kormány közleménye szerint a megegyezés csütörtökön jött létre Ilir Meta albán miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter és Cafo Kapitanovic, a tiranai jugoszláv képviselet vezető ügyvivő között, s a nagykövetek cseréjére várhatóan szeptember 2-án kerül sor. Milosevic kormánya 1999-ben a Jugoszlávia elleni NATO-bombázások albán támogatása miatt szakította meg a kapcsolatokat Tiranával. Időközben a két nemzet kapcsolatai javultak, és 2001 januárjában mindkét országban újra megnyílt a nagykövetség, de csak alacsonyabb szintű diplomaták vezetésével. A találkozó után egyébként Ilir Meta üdvözölte "azt a belgrádi döntést, hogy megszüntetik a vízumkényszert a diplomata- vagy szolgálati útlevéllel Jugoszláviába utazó albánok számára."
MTI - fidesz.hu