MSZP-SZDSZ három éve: 33 adóemelés, 6 új adó
A Gyurcsány-Medgyessy-kormány gazdaságpolitikai sodródása újabb állomásához érkezett. Az elmúlt három év 33 adóemelése, 6 új adó bevezetése, a vállalkozói terhek jelentős növelése után a kormány annak az adótípusnak a megszüntetésére törekszik, amely a hibás szabályozás ellenére is bizakodó vállalkozói fogadtatásra talált - olvasható Varga Mihály közleményében.
Dátum: 2005-06-03 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:33.172976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EVA parlamenti vitájában - jelezve, hogy az adótípus bevezetése kedvező lehet a hazai kisvállalkozások számára - felhívtuk a figyelmet arra, milyen veszélyei lehetnek a pontatlan szabályozásnak, valamint az EVA rétegadóvá válásának. Úgy tűnik most, hogy a kormány a "fürdővízzel együtt a gyereket" is ki akarja önteni. Az EVA megszüntetése vállalkozók tízezreit hozná lehetetlen helyzetbe.
A Fidesz parlamenti frakciója arra szólítja fel a kormányt, hogy hagyjon fel az átgondolatlan, kapkodó döntéshozatallal, és a túlköltekező, adósságnövelő döntéseinek következményét ne hárítsa a magyar vállalkozásokra, a magyar adózókra.
Budapest, 2005. június 3.
Varga Mihály
Fidesz- Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Gazdasági Kabinet vezető