Megint hazudott a Népszava
A saját hazugságai helyreigazításában napról napra egyre nagyobb gyakorlatot szerző Népszava című napilap mai számában ismét címlapon kénytelen valótlan állításaiért elnézést kérni. A sajtótermék ezúttal a pápai fideszes polgármestert, Dr. Kovács Zoltánt és családját próbálta befeketíteni, de a bíróság jóvoltából az igazság ismét kiderült...
Dátum: 2005-06-03 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:33.464007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bíróság megállapítja, hogy az alperes azzal, hogy a kiadásában megjelenő Népszava című napilap 2004. március 16-i számában a "Nyugdíjast csapott be a pápai polgármester felesége?" című cikkben valótlanul híresztelte,
- hogy a felperes két éve 600.000.-Ft-ért akart megvenni egy több mint 1000 m2-es üres telket
- és, hogy a polgármester, a felesége és a fürdőigazgató a lapnak nyilatkozó telektulajdonost "szemtelenül átvágták".
Ezzel megsértette a felperes jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, míg az ugyanezen cikkben közölt felperest ábrázoló fényképfelvétel hozzájárulás nélküli közzétételével az alperes megsértette a felperes képmáshoz fűződő személyiségi jogát.
forrás: Népszava
fideszfrakcio.hu