Megnyílt a 4. Gyermekkönyvnapok programsorozata
Az Ünnepi könyvhéthez szervesen illeszkedve pénteken megnyílt a 4. Gyermekkönyvnapok programsorozata a budapesti Vörösmarty téren. Lázár Ervin Kossuth-díjas író köszöntőjében úgy fogalmazott, "a könyvek által jutottam el az emberi nyelv varázslatosságából épült katedrálisba, melynek boltívei magasabbra nyúlnak, mint a fölénk boruló égboltozat".
Dátum: 2005-06-03 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:35.725439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, az emberi tudás, szellem és szeretet pótolhatatlan kincseihez jutott a könyvek által.
Abban reménykedik - fejtette ki -, hogy a gyermekek olthatatlan kíváncsisága ma "pontosan olyan erővel működik", mint hatvan évvel ezelőtt.
A fővárosban az idén két központi helyszínen várják a kiadók a könyvbarátokat; a gyermekeknek szóló újdonságokat vasárnapig a Vörösmarty téren, a kortárs szépirodalmi és a szépirodalmat is megjelentető társadalomtudományi kiadók köteteit hétfőig a Szent István-bazilika előtti téren kínálják.
A hivatalos könyvheti listán tizenhat első kiadású gyermekkönyv, köztük Lázár Ervin Magyar mondák című kötete szerepel.
A Gyermekkönyvnapokon szombaton fellép a Kolompos és a Kaláka együttes, vasárnap a gyerekek a Figurina bábegyüttes játékát, az uzoni Szivárvány Asszonykórus, a Muzsikás és a Sebő együttes előadását élvezhetik.
MTI - fideszfrakcio.hu