Sokkoló képek a hágai törvényszéken
Horvátország elkötelezte magát a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina tábornok kézre kerítésére. Ezt közölte a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze. Carla del Ponte előzőleg Belgrádban járt, ahol több szerbet is letartóztattak, amiért bosnyák hadifoglyokat gyilkoltak meg.
Dátum: 2005-06-03 19:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:38.174003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rettenetes és sokkoló. Vojiszlav Kostunica szerb elnök ezekkel a szavakkal jellemezte azt a videót, amit a hágai törvényszéken mutattak be Szlobodan Milosevics volt elnök perében. A felvételeken a Skorpió nevű szerb félkatonai alakulat katonái láthatók, amint Szrebrenyica környékén hidegvérrel lemészárolják hat fegyvertelen bosnyák foglyukat. Ez az első képi bizonyítéka annak, hogy a boszniai mészárlásban nemcsak boszniai szerb, de szerbiai alakulatok is részt vettek.
"Úgy gondolom, fontos a közvélemény számára, hogy azonnal reagáltunk, azonnal letartóztattuk azokat, akik ebben a rettenetes és sokkoló bűntettben részt vettek" - közölte a szerbiai elnök, aki a legnagyobb ajándékkal azonban még adós maradt hágai vendégének. A szrebrenyicai 8 ezer bosnyák férfi kiirtásának fő felelősei, Radovan Karadzsics akkori boszniai szerb elnök és Ratko Mladics tábornok még szabadlábon vannak.
De nemcsak a szerbeknek, a horvátoknak is jelentős adóságuk van. Hága Ante Gotovina volt horvát tábornokot kéri számon Zágrábon. A horvát kormány állítja: nem tudja hol tartózkodik a háborús bűnök elkövetésével vádolt, de Horvátországban népi hősként tisztelt volt tábornok, ezért akciótervet dolgozott ki a kézrekerítésére.
"Ezzel az akciótervvel Horvátország teljes mértékben elkötelezte magát Gotovina kézrekerítése mellett. Horvátország mindent megtett, amit csak megtehetett Gotovina megtalálására" - közölte a hágai törvényszék főügyésze. Carla del Ponte Bosznia fővárosában, Szarajevóban folytatja balkáni körútját.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu