Kővel megrakott szekérként száguld a lejtőn az ország
Már nincs esély arra, hogy a Gyurcsány-kormányt a választásokig hátralévő időben jobb irányba tereljük - mondta a Fidesz alelnöke pénteken Kiskőrösön, a párt által szervezett Bács-Kiskun megyei faluparlamentet megelőző sajtótájékoztatón.
Dátum: 2005-06-04 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:38.759436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Egy évvel a választások előtt úgy látjuk, hogy nincs esély arra, hogy ezt a kormányt jobb irányba tereljük. Számos kísérletet tettünk, de eredménytelenül" - mondta Pokorni Zoltán. "Tovább folytatódik a jövőt felélő, az adósságot halmozó, a vagyont eladó politika, ami az elmúlt három évre jellemző volt" - tette hozzá a Fidesz alelnöke. A Művelődési Ház zsúfolásig megtelt színháztermében, több mint ötszázan vettek részt a megyei faluparlament ülésén. Font Sándor országgyűlési képviselő bejelentette, hogy a megye mind a tíz választókörzetének településeiről érkeztek küldöttek Kiskőrösre. Iván László, a Nemzeti Konzultációs Testület tagja, felszólalásában elmondta, hogy Orbán Viktor kérte fel arra, hogy egy nem politikusokból álló testületet hozzon létre. A professzor beszélt arról, hogy a rendszerváltáskor fellépő várakozás óriási volt, mert az emberek azt hitték, hogy "mindannyiunk ügyei közüggyé válnak" - mondta. Hozzátette: "Óriási a csalódás". Iván László szerint mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy elmondja, hogyan képzeli el a jövőt. A professzor elmondta, hogy négymillió hatszázezer kérdőívet juttatnak el önkéntesek segítségével a háztartásokba. "Mit tett értünk az ország, miben csalódtunk, mitől félünk, mibe szeretnénk beleszólni, min változtassunk, és mi legyen a közös célunk" - sorolta azokat a kérdéscsoportokat a testület tagja, melyek a kérdőíven lesznek. "Belevágok egy nagy nemzeti pszichoterápiába" - mondta az egyetemi professzor. Pokorni Zoltán felszólalásában egy kővel megrakott szekérhez hasonlította az ország helyzetét, amely egyre nagyobb sebességgel szalad le a lejtőn. "Naponta elveszíti az állását 125 ember, naponta kerül bizonytalan helyzetbe 125 család" - emelte ki az egyik legnagyobb gondot a Fidesz alelnöke. "Az igazi felelősségünk az, hogy készen álljunk 2006 nyarára, és akkor már ne veszítsünk el egyetlen napot sem" - utalt a következő választáson remélt választási győzelem utáni időszakra. Kijelentette: "Ne hitegessük magunkat, hogy egy év múlva megváltozik minden." Hozzátette: "A lejtőn lefelé gyorsuló, kővel megrakott szekeret nehéz lesz megállítani, de még nehezebb lesz visszafordítani." Kovács Ernő, Tiszakécske polgármestere felszólalásában szólt arról, hogy nem csak az autópályák fejlesztésére, hanem a kistelepülések közötti utakra is költeni kell. Elmondta, hogy jelenleg a megye útjaira évente csak a harmad részét fordítják, mint 2002 előtt. "Ez a kátyúzásra sem elég" - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu