Elhalasztott választások
Mahmúd Abbász palesztin elnök úgy döntött, elhalasztja a júliusra tervezett parlamenti választásokat, hogy legyen idő a választási törvény javasolt reformjával kapcsolatos vita megoldására - közölte egy magas rangú palesztin illetékes szombaton.
Dátum: 2005-06-04 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:39.052905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az illetékes tájékoztatása szerint Abbász várhatóan szombaton jelenti be a július 17-re kitűzött választások elhalasztását. A döntés feltehetően felingerli majd a Hamász radikális mozgalmat, amely jó eredményt kíván elérni a parlamenti választásokon, amelyeken első ízben vesz részt. A Hamász korábban a választások esetleges elhalasztására vonatkozó utalások kapcsán azzal vádolta meg Abbász elnököt, hogy így próbálja meg elérni az általa vezetett Fatah párt hatalmon maradását. A Hamász februárban csatlakozott Mahmúd Abbász kérésére a tűzszünethez, de a megállapodás részben attól függ, hogy a palesztin vezetés betartja-e a választások révén történő nagyobb hatalommegosztásra vonatkozó ígéretet. A Hamász először a múlt év végén kapcsolódott be a választási folyamatba, amikor győzelmet aratott a korrupciós botrányok övezte Fatah felett a gázai övezeti és ciszjordániai önkormányzati választásokon.
MTI - fideszfrakcio.hu