Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyitott lesz a Fidesz kongresszusa

Nyitott lesz a Fidesz június 11-ei kongresszusa, bárki részt vehet programján a Budapesti Nemzetközi Vásár területén - mondta szombaton sajtótájékoztatón Győrött Szijjártó Péter országgyűlési képviselő.


Dátum: 2005-06-04 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:40.931021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus közölte: a testületi beszámolók, a tisztújítás a munkakongresszuson zajlanak le, lesznek viszont a nagyközönség számára is vonzó kulturális, közéleti, szórakoztató programok, amelyekre érdeklődő emberek, családok ezreit várják. Szakács Imre parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón elmondta: az "Új kapukat nyitunk" mottóval meghirdetett kongresszus új vonása lesz az interaktivitás, amelybe a vidéki emberek is bekapcsolódhatnak. A vidéki nagyvárásokban, egyebek között Győrött, Pécsett, Debrecenben a kongresszust megelőző héten standokat nyitnak, ahol leadhatják kérdéseiket, írásba foglalt véleményüket azok a vidékiek, akik nem tudnak személyesen részt venni az eseményen. A győri standot június 10-én a sétálóutcában találják meg az érdeklődők. Szijjártó Péter kiemelte: a Fidesz jövő hét végi kongresszusán 1800 küldött vesz részt, közel ezer szervezet delegálásában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek