Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mutyi mutyi hátán

A Fidesz a köztársaságielnök-választás tisztasága érdekében arra vár választ Gyurcsány Ferenctől, hogy a miniszterelnök támogatja-e Szili Katalin államfőjelölését és államfővé választását, vagy meg akarja buktatni az MSZP jelöltjét - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás, az Országgyűlés fideszes alelnöke.


Dátum: 2005-06-04 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:42.812242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus hangsúlyozta: azért várnak választ a miniszterelnöktől, mert szombati lapinformációk szerint Gyurcsány Ferenc "titkos politikai háttéralkut" készül kötni az SZDSZ-szel. Ezt a hírt Kuncze Gábor pártelnök az egyik napilapban megjelent interjújában nem cáfolta - tette hozzá. Deutsch Tamás utalt arra, hogy a miniszterelnök előszeretettel beszél arról, hogy véget kellene vetni a mutyi Magyarország időszakának. "Gyurcsány Ferenc élen járhat ebben a törekvésében azzal, hogy az elmúlt 15 esztendő legnagyobb titkos politikai mutyiját nem köti meg a Szabad Demokraták Szövetségével, ezzel elkerüli, hogy az emberek azt gondolhassák, hogy ő egy mutyi-kormány mutyi-miniszterelnöke" - mondta.

Kiemlete: ugyanakkor régóta tudható, hogy a miniszterelnök meg akarja buktatni Szili Katalint. Több alkalommal is mindent megtett annak érdekében, hogy ez megtörténjen. Az ellenzéki politikus szerint a miniszterelnöknek a nyilvánosság elé kellene állnia, hiszen már mind a négy parlamenti párt világosan kifejtette véleményét az ügyben, csupán ő nem közölte még álláspontját.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek