Kevés a meglévő magtár, újra nincs pénz
Továbbra is vannak ugyan hiányosságok a gazdák képviselői és a kormány között kötött agrár-megállapodás teljesítésében. A gazdaszervezetek szerint több esetben előfordult, hogy a gazdák nem az igényelt összeget kapták kézhez, ráadásul a kormány egy esetben sem indokolta a döntését. Jelenleg azonban ennél fontosabb, hogy továbbra is megoldatlan az idei év gabonatermésének tárolása, mivel a raktárakban még ott áll a tavalyi búza.
Dátum: 2005-06-04 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:44.344461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország raktárkapacitása egy idei felmérés szerint összesen - beleszámolva a szükségraktárakat - 15 millió tonna gabona elhelyezésére elegendő - papíron. A hazai magtárak állapota ugyanis kétségbeejtő, az uniós intervenciós előírásoknak sok esetben nem felelnek meg. Gyakorlatilag ezért körülbelül 11 millió tonnás raktárkapacitás áll rendelkezésre, ebből még jelenleg is le van fedve 4-5 millió tonna, ugyanis ennyi tavalyi búza vár még eladásra.
Tavaly hozzávetőlegesen 1,2 millió hektárnyi területen vetettek őszi búzát, ez az eddigi időjárást figyelembe véve közepesen jó termést ígér, ami nagyjából 5-5,5 millió tonnányi gabonát jelent. Ennek tárolása elvileg még nem okozna gondot, ha tavaly is a 2003-as évhez hasonló aszályos év lenne mögöttünk - mondta Obreczán Ferenc, a Magosz főtitkára. A problémát az jelenti, hogy a hazai raktárak csak félig ürültek ki, és így várhatóan gondot fog jelenteni az idei termés elhelyezése - fogalmazott Obreczán, hozzáfűzve, hogy lesznek olyan helyek, ahol meg tudják oldani a tárolást, ugyanakkor a legtöbb gabonát termelő megyék esetében - Hajdú, Szolnok, Csongrád - idén is komoly problémákat fog okozni a megfelelő raktárhelyek hiánya.
Komárom-Esztergom megyében az országos átlagnak megfelelő e helyzet, az előzetes várakozások szerint itt is gondokat okozhat az idei termés. "Talán nem annyira kilátástalan a megyei helyzet, mint mondjuk Csongrádban, de mivel még a tavalyi termés egy része sem került az intervenciós raktárakba, ezért biztos, hogy a térségünkben is jelentkeznek problémák az új búza tárolásánál" - mondta Balogh Zoltán. A Magosz megyei elnöke szerint június végéig kellene kiürülni a raktáraknak, amire vajmi kevés esélyt lát. "Tulajdonképpen az a helyzet, hogy azok tudják raktározni a tavalyi termést - és majd az ideit is - akiknek saját raktáraik vannak. Akik nem rendelkeznek tároló helyekkel, azok továbbra is kiszolgáltatott helyzetben maradnak" - mondta Balogh Zoltán.
A Magosz éppen ezért a közelmúltban megbeszéléseket kezdeményezett a kormánnyal és ezzel párhuzamosan Brüsszellel is az ügyben, hogy a jövőben az intervenciós felajánlásokat csak a gazdák, vagy azok együttes szövetsége tehesse fel (az uniós szabályozás szerint jelenleg az ajánlhat fel intervencióra gabonát, akinek a tulajdonában van). A Magosz célja ezzel az, hogy minél inkább kikerüljék a hazai kereskedőket, mivel azok - Obreczán szerint - a nyugat-európai kereskedőkkel ellentétben nem akarnak együttműködni a termelőkkel. "Szabályos klánt alakítottak, a gazdálkodókat rendkívül nehéz helyzetbe hozzák, ezen a téren kell fellépnünk, szeretnénk, ha átvizsgálnák a hazai raktárak szerződéseit is" - mondta lapunknak a főtitkár.
A legjobb megoldást a gabona eladása mellett az jelentené, ha új raktárak épülnének, mivel így megelőzhető lenne, hogy a kevés tárolási hely miatt olcsóbban adják el a magyar gabonát. A problémát mindössze az jelenti, hogy jelen állás szerint nem valószínű, hogy a tőkeszegény gazdálkodók meg tudják előre finanszírozni a több százmilliós beruházásokat.
A MAGOSZ mindezek mellett a problémák mellett úgy ítéli meg, hogy az agrártárca élén végrehajtott személycsere pozitívan hatott a gazdák és a minisztérium viszonyára. "A kifizetések nagy része teljesült, és a tárca részéről ígéretet kaptunk arra, hogy a nemzeti támogatásnál fennmaradó, hektáronként 2000 forintban meghatározott részt is eljuttatják a gazdák részére. Több helyen jelezték ugyanakkor a termelők, hogy nem a kérvényben meghatározott összeget utalták át nekik, ezért indítványoztuk a tárcának, hogy mindenki részére egy részletes elszámolást juttassanak el, amelyben szerepel, hogy hány hektárra és milyen támogatást kaptak, miért vontak meg tőlük támogatást. Gráf József erre is ígéretet tettek, május végéig elkészítik ezeket az elszámolásokat, a napokban pedig minden érintett kézhez kapja ezeket" - mondta Obreczán.
bukovics
hidlap.hu - fideszfrakcio.hu