Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háttéralku szocialista módra?

Szijjártó Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Fidelitas elnöke kiemelte: gyanítható, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök háttéralkukat folytat a köztársasági elnök jövő heti megválasztása előtt.


Dátum: 2005-06-05 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:47.702618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abból vonta le ezt a következtetést, hogy a kormányfő még mindig nem adott "őszinte, világos, egyszerű választ" az őszinte, világos és egyszerű kérdésre, kit támogat az elnökválasztás első, második, illetve harmadik fordulója előtt.

A képviselő egy piros-kék színű köpenyt mutatott a sajtónak, amit közlése értelmében átadnak Gyurcsány Ferencnek, ha a miniszterelnök nem válaszol. Szijjártó Péter kifejtette, nem akarják méltánytalanul, sőt esetleg igazságtalanul köpönyegforgatással vádolni a kormányfőt, ezért választ várnak, hogy marad a "piros", vagyis Szili Katalin házelnök, vagy más bújik elő a köpönyegből. A kék színre vonatkozó kérdésre válaszolva a képviselő nem tartotta elegendőnek az SZDSZ cáfolatát a háttéralku egyeztetésről, mivel elmondása szerint Gyurcsány Ferenc erről is titkolódzik. A miniszterelnök a Fidesz szombati sajtótájékoztatója után sem adott választ, illetve kormányszóvivői körből is csak "minősítések érkeztek" - tette hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az államfő megválasztása a legfontosabb közjogi, politikai aktus egy parlamenti ciklus során, és az embereknek joguk van tudni: ki a miniszterelnök jelöltje. A politikus szerint a választás eddig korántsem folyt méltó módon.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek