Csökkent a vádpontok száma
A lehetséges 500 helyett mindössze 12 vádponttal kell szembenéznie Szaddám Huszein megdöntött iraki elnöknek az ellene hamarosan meginduló perben - közölte vasárnap az iraki kormányszóvivő. Laith Kuba szerint "időfecsérlés" volna, ha a bíróság az összes vádpontot vizsgálná. A szóvivő bagdadi sajtóértekezletén elmondta: Szaddám Huszein bírósági tárgyalása, amelyre a kormány álláspontja szerint a lehető leghamarabb sort kellene keríteni, valószínűleg két hónapon belül kezdődik meg.
Dátum: 2005-06-05 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:49.464818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eddig nem tűzték ki a volt iraki elnök perének időpontját. Huszeint egy amerikai felügyelet alatt álló bagdadi börtönben tartják fogva, mióta 2003 decemberében sikerült kézre keríteni őt. 2004. július elsején ismertették vele a vádakat. Egyebek között politikai ellenfelei meggyilkolásának több mint 30 éves gyakorlatával, a kurdok lakta észak-iraki Halabdzsa városa ellen 1988-ban intézett gáztámadással, Kuvait 1990-es inváziójával, továbbá az 1991-es öbölháború után kitört kurd és síita felkelés vérbe fojtásával vádolják. Huszein jogászcsapatának szóvivője bírálta és törvénytelennek minősítette a vádak bejelentésének módját. Azt mondta, hogy a vádakat a törvény értelmében a bíróságon kell ismertetni, és az ügyvédeknek meg kell kapniuk a vádindítvány egy példányát.
MTI - fideszfrakcio.hu