Fidesz - Fidelitas együttműködési megállapodás
Dátum: 2002-01-23 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:16:54.934193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Felsőoktatás A tandíj eltörlésével lehetővé vált, hogy minden fiatal, akinek erre szándéka van és képességeit is bizonyította, akadály nélkül továbbtanulhat. A 2001 szeptemberében bevezetésre kerülő diákhitel soha nem tapasztalt esélyegyenlőséget és lehetőséget kínál minden továbbtanulni szándékozó fiatal számára. Különösen örvendetes, hogy ma több mint tízszer annyi roma fiatal részesül állami ösztöndíjban, mint a polgári kormány hivatalba lépése előtt, 1998-ban. Mindezeknek köszönhetően 1998 óta folyamatosan és dinamikusan növekszik az egyetemi és főiskolai hallgatók száma, és elérhető közelségbe került, hogy minden második fiatal diplomával rendelkezzen. A jövő feladata maradt azonban egy, a jelenlegit felváltó új, szociális és teljesítményelvű kritériumokon alapuló, a versenyszférát is részvételre bíztató ösztöndíjrendszer megalkotása, továbbá egy olyan kollégiumi hálózat széleskörű kiépítése, amely a szakkollégiumok mintájára felkészítője lehet az előnytelen szociális helyzetű családokból érkezett fiataloknak is hivatásukra.
- Lakáshozjutás A rendszerváltoztatás óta eltelt esztendők egyik állandó és megoldatlan problémája volt a fiatal családok új otthonhoz juttatása. A polgári kormány otthonteremtési koncepciója végre érdemben segíti a fiatal gyerekes családok gyors lakáshoz jutását. Ennek köszönhetően az elmúlt esztendőben jelentősen növekedett az épülő lakások száma, valamint a kormány által támogatott helyi kezdeményezésű lakásrehabilitációs programokon keresztül megindult a leromlott állagú panel lakások felújítása is.
- Családtámogatás A családi pótlék alanyi jogúvá tételével, a gyed és a gyes visszaállításával, a gyermekek után járó adókedvezmény bevezetésével és jelentős emelésével, valamint a rászoruló gyermekek támogatását szolgáló családi pótlék kiegészítéssel a polgári kormány a gyermekvállalás társadalmi hasznosságát mind erkölcsi, mind anyagi értelemben elismerte. Ennek köszönhetően a gyermekvállalás ma Magyarországon már nem a szegénység vállalását jelenti. Míg 1998 előtt minden harmadik gyermek szegénységbe született, mára csak minden ötödik gyermek születik ilyen körülmények közé.
- Fiatalok kezdeményezései, közösségei Fontos, hogy állami támogatás segítse a fiatalokat abban, hogy kezdeményezéseik és közösségeik sikeresen működhessenek. Ezért örvendetes, hogy az elmúlt évek kormányzati intézkedéseinek köszönhetően ma már centralizált alapok helyett főként helyben hozzáférhető források segítik a fiatalok önszerveződését. Az ország hét régiójában megalakult regionális ifjúsági tanácsok egy-egy országrész sajátosságait közelebbről és jobban ismerve hatékony támogatásban tudják részesíteni a területükön működő ifjúsági szervezeteket. A decentralizáltság további előnye, az európai támogatási modellhez való erős hasonlósága is.
- Ifjúságpolitikai intézményrendszer Az Ifjúsági és Sportminisztérium 1999. január 1-jei felállításával az ifjúsági korosztályért tevékenykedők régi vágya teljesült: végre megfelelő szintű érdekképviselete lett a kormányban a fiatalok és gyermekek ügyének. A minisztérium működése során szakított azzal a terhes örökséggel, melyet az 1998 előtti látszat érdekegyeztetésen alapuló központosított ifjúságpolitika jelentett. Ehelyett az érintett egyházi és civil ifjúsági szervezetekkel való párbeszéd és a regionális ifjúsági irodák hálózatán alapuló decentralizáció jellemzi a minisztérium munkáját. Továbbra is cél azonban, hogy a párbeszédnek intézményesített formája jöjjön létre a Nemzeti Ifjúsági Tanács megalakulásával.
- A határon túli fiatalok ügye A polgári kormány az elmúlt esztendőkben határozottan és eredményesen lépett fel a korábban elhanyagolt határon túli magyarok fiatalok érdekében. Megindult a határon túli magyar nyelvű felsőoktatás intézményi feltételeinek megteremtése, ösztöndíjak segítik az erdélyi, a felvidéki, a vajdasági és a kárpátaljai magyar fiatalokat helyi tanulmányaik eredményes folytatásában. A kormány hatékony támogatásának köszönhetően a magyarországi és határon túli magyar fiatalok szervezeteinek összefogásával létrejött és rendszeresen működik a Magyar Ifjúsági Konferencia, ami lehetőséget biztosít a folyamatos párbeszédre, a Kárpát-medence minden tájáról származó magyar fiataloknak. Ahhoz, hogy ezen eredmények megszilárdulhassanak, szükséges a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvény mielőbbi megalkotása is.
- A Fidelitas minden egyéni választókerületben támogatja a Fidesz - Magyar Polgári Párt képviselőjelöltjeinek indulását, és helyi csoportjainak, valamint országos szervezetének segítségével részt vesz azok választási kampányában.
- A Fidesz - Magyar Polgári Párt saját jelöltjeként támogatja a Fidelitas jelöltjeinek egyéni indulását az alábbi választókerületekben:
Budapest 4. választókerületBudapest 6. választókerület
Budapest 13. választókerület
Békés 3. választókerület
Amennyiben a Fidesz - Magyar Polgári Párt helyi csoportja és a Fidelitas között további egyéni választókerületekre szóló megállapodás születik, azt a Fidesz - Magyar Polgári Párt érvényesnek tekinti.
- A Fidesz - Magyar Polgári Párt országos listájának minden tíz helyéből egyet a Fidelitasnak ajánl fel.
- Amennyiben a Fidesz - Magyar Polgári Párt megyei lista állítására jogosult szervezete és a Fidelitas helyi szervezete között a megyei listára vonatkozóan megállapodás születik, azt a Fidesz - Magyar Polgári Párt érvényesnek tekinti.
- A Fidelitas tudomásul veszi, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt választási megállapodást köt a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel.