Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor Zalalövőn

Orbán Viktor az önkormányzati választásokra való felkészülést nevezte a polgári körök jelenlegi legfontosabb feladatának Zalalövőn, a vasi és zalai körök találkozóján. A volt miniszterelnök élesen bírálta a kormány privatizációs gyakorlatát, az állami vállalatoknál és intézményeknél végrehajtott személyi változtatásokat, valamint "a sajtó baloldali megszállását" és a földtörvény módosítását.


Dátum: 2002-08-23 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:40.389067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt kormányfő úgy fogalmazott: most nem az a feladat, hogy mindenki hozzon még valakit, hanem hogy mindenki győzzön meg még valakit arról, hogy szavazzon a polgári értékekre. Orbán Viktor élesen bírálta az új kormány privatizációs gyakorlatát. Szerinte ugyanis a magántulajdon mintegy 80 százalékos magyarországi aránya bőven elegendő, semmi szükség a még állami tulajdonban lévő vállalatok kiárusítására. Ez - vélekedett - csak a hazai és nemzetközi nagytőke érdekeit szolgálja, s egyben azt bizonyítja, hogy a szocialista kormány, állításával ellentétben, egyáltalán nem a bérből és fizetésből élők kormánya. Orbán Viktor ugyancsak kritizálta a földtörvény módosítását. Bejelentette: a polgári körök jövőre népszavazást kezdeményeznek a termőföld magyar kézben tartása érdekében. Szerinte súlyos veszélybe került a sajtószabadság is, hiszen az írott és az elektronikus sajtó 90 százaléka a baloldali nézeteket követi és a Magyar Televízióban példátlan tisztogatás folyik. Orbán Viktor úgy véli 2003 és 2004 rendkívül nehéz esztendő lesz, szavai szerint addigra derül ki ugyanis, hogy az új kormány első száznapos osztogatása mögött lesz-e valós gazdasági teljesítmény. - Ha a szocialista kormány továbbra is előre költekezik, súlyos következményekkel kell szembenézni. Máris leálltak a fejlesztések, megfojtották a Széchenyi-tervet, nem támogatják a kis- és középvállalkozásokat - mondta a volt kormányfő. A polgári körök - hangzott el a zalalövői találkozón - augusztus 30-án nagyszabású megmozdulást tartanak a budapesti Szabadság téren a sajtószabadság mellett, s jelentőségükről szólva Orbán Viktor kiemelte: ma már egész Közép-Európa legszélesebb politikai mozgalmáról van szó, amelynek Magyarországon legalább 13 ezer szervezete van és egyre többen csatlakoznak hozzá a határainkon túli magyarság köréből is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek