Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Féléves késésben a munkavállalói biztos

Csizmár Gábor munkaügyi miniszter januárban, azaz lassan fél éve jelentette be, hogy "heteken belül" kinevezik a munkavállalói biztost, ám a késlekedés okaira, az intézmény várható felállítására vonatkozó kérdéseire a Magyar Nemzet nem kapott választ a minisztériumtól, ahol a témával kapcsolatos türelemre kérték a lapot.


Dátum: 2005-06-06 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:55.416078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eltelt időszak bizonyítani látszik, hogy az év elején tett hirtelen bejelentésnek elsősorban kommunikációs célja volt: ebben az időszakban látott ugyanis napvilágot a KSH jelentése, miszerint egy év alatt 29 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

Csizmár legutóbb a száz lépés program munka világát érintő pontjainak ismertetésekor közölte: a kormány egyetértett a munkavállalói jogok érvényesülését segítő miniszteri biztos intézményének létrehozásával, amiről a szaktárca már előzőleg megszerezte a szakszervezeti konföderációk többségének támogatását. Bár a kisebb szövetségre ez igaz, a legnagyobb konföderációk már régóta egyértelművé tették elutasításukat. Még a kormánnyal vállaltan lojális MSZOSZ is úgy foglalt állást, bár partner a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentésében, az intézmény felállítása önmagában erre nem jelent megoldást.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége közölte: Csizmár ötletét azért tartják elfogadhatatlannak, mert a dolgozók hátrányára történő munkáltatói jogsértések "a kormány és a felelősséggel tartozó minisztériumok szeme előtt és azok tudtával zajlanak".

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek