Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új kapuk nyílnak meg a Fidesz kongresszusán

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség június 11-én, szombaton tartja következő kongresszusát a BNV területén. Schmitt Pál és Pelczné Gál Ildikó vasárnap délben a Deák téren tartott sajtótájékoztatón pártállástól függetlenül mindenkit meghívott a jövő szombati rendezvényre, akit érdekel a közélet és el akarja mondani a véleményét arról, hogy milyennek kellene lenni a jövő Magyarországának.


Dátum: 2005-06-06 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:56.423691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Pál a sajtótájékoztató elején bemutatta Pelczné Gáll Ildikót, aki immár hivatalosan is a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnökjelöltje.

Pelczné Gáll Ildikó elmondta, hogy a kapukat formázó pavilont azért állította a Fidesz, mert az emberek el vannak bizonytalanodva, nem bíznak a jövőben. Természetesen erről nem az emberek tehetnek, a környezet az, amely ilyen véleményt alakít ki bennük.

"Gondoljanak bele abba, hogy Magyarországon négy évente tartanak választásokat, de a választásoknak lassan-lassan alig van valós tartalma - folytatta a Fidesz alelnökjelöltje.

- Az emberek négy évente elmennek választani, de a közvélemény-kutatások szerint nagyon nagy az a réteg, amely akkor és csak akkor dönti el, hogy kire fog szavazni."

Ha feltesszük a kérdést, hogy miért van ez így, a válasz valószínűleg az, hogy a közélet szereplői úgy gondolják, hogy ők majd diagnosztizálják a helyzetet és megmondják, hogy ez és csak ez a jó terápia, ez a jó megoldás.

Meg kell kérdezni az embereket

Pelczné Gáll Ildikó szerint ez így nem jó, igenis meg kell kérdezni az embereket, akik el is fogják mondani a véleményüket. Mindenki gyakran hallhatja, ha a környezetében politikára fordul a szó, hogy sokan azonnal megtorpannak, elzárkóznak, mondván, hogy nem akarnak politizálni, nem érdekli őket a politika. Pedig az embereket igenis érdekli a politika, csak úgy érzik, hogy a véleményüknek nincsen súlya, úgysem az valósul meg, amit szeretnének.

"Ezek a kapuk itt mögöttem, azt jelképezik, hogy a Fidesz kíváncsi az emberek véleményére, mert jelenleg kevesen mondják el, ettől több kell." - mondta Pelczné Gáll Ildikó. "A Fidesz nem csak kíváncsi, de szeretné úgy alakítani a jövőt, hogy az jó legyen az embereknek. Azt a jövőt szeretnénk megvalósítani, amit a kérdésekre adott válaszokban majd együtt megfogalmazunk, s iránytűként használunk a jövő formálása során" - zárta gondolatait az alelnökjelölt.

Június 11-én, szombaton a Fidesz a kongresszusát is ennek a gondolatnak jegyében rendezi meg. "Új kaput nyitunk" - ez lesz az üzenet. A következő héten 5 nagyvárosban jelenik meg a kapukat formázó pavilon, hogy az emberek megírhassák a kongresszusra, a kongresszusnak szánt üzeneteiket, véleményüket, kérdéseiket. Mint Schmitt Pál elmondta, nem véletlen, hogy a BNV területén kerül sor a kongresszusra, mert a Fidesz nyílt közéleti napot akar rendezni, ahová pártszimpátiától függetlenül meghív mindenkit, akit érdekel Magyarország jövője és el akarja mondani a véleményét.

A BNV-n a központi, kongresszusi program mellett számos egyéb helyszínen további programok, közéleti és kulturális fórumok, interaktív rendezvények várják majd az odalátogatókat. Schmitt Pál szerint az lenne jó, ha minél többen eljönnének és bekapcsolódnának a közéletbe, mert minden bizonnyal a rendszerváltás utáni 15 év legnagyobb közéleti eseményére fog sor kerülni szombaton.

Kép és szöveg: - sp - Fidesz Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek