Fidesz-győzelmek Nyírbátorban és Esztergomban
Nyírbátorban csaknem kétharmados, Esztergomban meggyőző fölénnyel győzött a Fidesz jelöltje az időközi önkormányzati választáson. Mindkét jelölt élvezte a jobboldali szervezetek támogatását.
Dátum: 2005-06-06 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:58.226405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nyírbátorban a 6. számú választókerületben vasárnap rendezett választáson négyen versenyeztek a korábban szocialista képviselő által betöltött önkormányzati képviselői helyért. A 38,97 %-os részvétellel tartott voksoláson a győzelmet Németh László, a Fidesz jelöltje szerezte meg. A jobboldal által támogatott jelölt a 341 szavazatból 215 voksot (63 %) kapott, megelőzve az MSZP-SZDSZ közös jelöltjét Szilágyi Józsefet. A koalíciós jelölt 93 szavazatot (27 %) ért el. A további voksokat két független jelölt kapta.
Érdekesség, hogy az említett választókerületben 2002-ben hasonló részvételi arány mellett szocialista jelölt győzött a voksok csaknem 47 %-ával, és a település korábbi polgármestere a jelenlegi pénzügyminiszter Veres János volt. A szocialista politikus pénzügyi államtitkári kinevezése után távozott.
A Fidesz, a Fidelitas, az MDF és a Rudnay Egyesület közös jelöltje szerezte meg a győzelmet vasárnap Esztergomban a 13. számú választókerületben kiírt szavazáson is. Pócsföldi József a szavazatok 37,9 %-át szerezte meg. A további sorrend Ritzi Dénes (MSZP) 26,9 %, Bodnár Attiláné és Nagy Tibor (független jelöltek) 14,7-14,7 %, Farkas Zoltán (SZDSZ) 5,7 %. A választást Bajkó Sándor független képviselő halála miatt írták ki.
fideszfrakcio.hu