Társasházkezelők: a panel plusz program így nem jó
A miniszterelnök úr által bejelentett panel plusz program a szakma számára egyelőre értelmezhetetlen. Természetesen az nagyon jó, hogy újabb forrás jelenik meg a panelházak felújítására. Elképzelhetetlen úgy elosztani 20 milliárd Ft-ot, hogy ahhoz megtaláljuk azon állampolgárokat, akik saját erőből nem tudják finanszírozni a 400ezer Ft-os önrészt - mutat rá a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége.
Dátum: 2005-06-06 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:59.191498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Természetesen lehet találni néhány módszert, mint például rászorult az, aki kompenzációban részesül, tehát olyan kicsi a jövedelme, hogy az Önkormányzat kiegészíti távhődíját, vízdíját, szemétdíját. Lehet az is rászorul, aki nem fizeti a közös költséget. Alapvetően megváltozott a panellakásokban lakók összetétele, ma 65%-ban nyugdíjasok lakják a panellakásokat, valamint olyan fiatalok, akik az elmúlt években vették részletre lakásaikat, és azok 30-70 ezer Ft-os törlesztő részletet fizetnek. Valószínűsíthető azonban, hogy ha ők beleesnének a panel plusz program kedvezményezettjeinek körébe a 3-5000 Ft-os részletet sem tudnák fizetni.
A panel plusz programtól azt vártuk, hogy pótolja az Önkormányzatok, illetve az állampolgárok hiányzó kétszer egyharmadát, így a meghirdetett panel pályázaton elfogyna az állami egyharmad, vagyis a 8 milliárd. A panel plusz program akkor lenne eredményes, ha a panelházak közgyűlési döntéseik alapján, akár az egész beruházás kamatmentes hitelből oldanák meg, úgy hogy az eleve a kétharmad részt bevállalnák, és ehhez jönne az egyharmadrész vissza nem térítendő állami támogatás. A panel plusz program, arra is alkalmas lenne, hogy a vállalkozói alapon megvalósuló panel felújításokhoz is, az egyharmad rész állami támogatás adható legyen. A panel plusz programnak az is része kell legyen, hogy meg kéne hosszabbítani a pályázat határidejét, hogy a forráshiányos Önkormányzatok és panelházak közösségei a panel plusz programjából tudják forrás hiányukat pótolni.
Szövetségünk egy szociális alapon működő panel plusz program Országos Szociális térkép (szegénységtérkép) nélkül kezelhetetlennek tart. A miniszterelnök úr bejelentése csak megerősítette az iránti elhatározásunkat, hogy 2005 szeptemberében életre hívjuk a lakhatási kerek asztalt.
Langer Iván
elnök
Kiadó: Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége