Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lassabban épül a tervezettnél az észak-erdélyi autópálya

Módosítani fogja az észak-erdélyi autópálya építési munkatervét az amerikai Bechtel cég, miután az idénre előirányzott költségvetés több mint egyharmaddal csökkent.


Dátum: 2005-06-06 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:03.874737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A román kormány eredetileg 360 millió dollárt különített el 2005-re a Nagyváradot Brassóval összekötő sztrádára, de nemrég közölte az építtetővel, hogy költségvetési szigorítások miatt, csak 213 millió dollárt tud biztosítani - nyilatkozta a Bechtel cég egyik igazgatója a Rompresnek hozzátéve, hogy az amerikai cég folytatja a munkálatokat az autópálya nyomvonalának azon szakaszain, amelyeken tavaly megkezdődött az építés.

Az igazgató azután nyilatkozott, hogy az amerikai cég a munkálatok kifizetésének bizonytalansága miatt felfüggesztette a romániai alvállalkozókkal és beszállítókkal kötött szerződéseit, és az építésben résztvevő mintegy 700 munkás egy részének a fizetését is csökkentette.

Borbély László a bukaresti szállítási tárca középítkezési és infrastrukturális ügyekkel megbízott minisztere a Magyar Rádiónak elmondta: az amerikaiaknak 78 millió euróval tartozik a kormány, de az összeg egy részét hamarosan törlesztik, másfelől megbízták a Pénzügyminisztériumot egy 100 millió eurós kölcsön felvételére. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg felfüggesztett sztrádaépítési munkálatokat egy-két héten belül újra lehet kezdeni. Az idénre előirányzott pénzkeret valóban csökkenni fog, ha az állami költségvetés e héten esedékes módosítása után - ismerte el a bukaresti szaktárca tisztségviselője.

Forrás: radio.hu, Moszkovits János (Bukarest)

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek