Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszűnik a felső tagozat Bedegkéren

Megszűnik a felső tagozat három pedagógusának munkahelye a bedegkéri általános iskolában a tanév végén - mondta Halász Lajosné, az óvoda és iskola intézményének vezetője. Hozzátette: a képviselő-testület döntése alapján a következő tanévtől csak alsó tagozatos iskola lesz a faluban.


Dátum: 2005-06-06 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:04.789643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felsőben tanító három pedagóguson túl további elbocsátás is várható. Mindez attól függ, hogy miként határozzák meg az intézmény struktúráját. Ami tény: az alsó tagozat 1-4. osztályösszevonással várhatóan 19 tanulóval kezdi majd az új tanévet. A megmaradó álláshelyek száma még bizonytalan, vagyis hogy kettő vagy három pedagógust alkalmaz-e az önkormányzat... Bognár Józsefné huszonnyolc éve tanít az iskolában. A matematika-fizika szakos pedagógus Kányából ingázott naponta a szomszédos településre. Azt mondta: egyelőre bizonytalan, hogy lesz-e munkahelye.

somogyihirlap.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek