Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenhatezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma

A Gyurcsány-Kuncze-kormány tétlenül nézi, hogy áprilisban hatéves csúcsára ért a munkanélküliségi ráta. Újra több mint háromszázezer a magyarországi állástalanok száma, és a legnagyobb gond az, hogy a foglalkoztatottak száma is csökken. A KSH legfrissebb adatai szerint egy újabb városnyi település lakói váltak munkanélkülivé, azaz a foglalkoztatottak száma tizenhatezer fővel csökkent - mondta interpellációjában Gruber Attila hétfőn a parlamentben.


Dátum: 2005-06-06 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:06.299463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a Gyurcsány-Kuncze kormány tehetetlensége ellenére igen nagy tartalékok lennének a munkaerőpiac bővítésére: több százezer inaktív szeretne munkához jutni, s nem munkakereséssel tengetni az átlagosan tizenhet hónapot. Mintegy 550 ezer fő úgy marad távol a munkaerőpiactól, hogy közben nem nyugdíjas, nem tanuló, és nem nevel gyereket. Többségük visszatéríthető lenne a munkaerőpiacra megfelelő ösztönzők esetén. De a Gyurcsány-Kuncze kormány nem tesz semmit. Az eredménytelenül munkát keresők számának növekedése gyakorlatilag 2003 eleje óta tart. Elértük azt is, hogy a pályakezdő fiatalok körében most már minden ötödik munkanélküli.

- Milyen lelkesedéssel tanuljon egy egyetemista, főiskolás, szakmunkás annak tudatában, hogy ha nem ő a szerencsés ötödik, tizenhet hónap reménytelen munkakeresés után? - kérdezte a képviselő. Kiemelte: természetesen a Gurcsány-Kuncze kormány továbbra is elutasítja a Fidesz-frakció munkabarát, adócsökkentő törvényjavaslatát, amely gyógyírt jelenthetne a halmozódó problémák megoldására. A koncepciónk negyvenezer új munkahely megteremtését tenné lehetővé. De a Gyurcsány-Kuncze kormányt ez sem érdekli. Tovább kísérletezget, tovább próbálkozik, azonban továbbra sem teremti meg a négyszázezer ezer új munkahelyet, s az egyre növekvő munkanélküliség ellen sem tesz semmit. A polgári kormány idején, amíg csökkent a munkanélküliség, azt hangoztatták, hogy milyen rossz az ország helyzete. A jelenlegi kormány idején, amikor mást sem hallunk, mint hogy évről évre rosszabb a helyzet, azt hangoztatják: nagy a jólét.

- A Gurcsány-Kuncze kormány milyen ösztönzőkkel csalogatja vissza az inaktívakat a munkaerőpiacra? Hol vannak a beígért munkahelyek? Mit üzen a fiataloknak, érdemes-e továbbtanulni? - sorolta kérdéseit Gruber Attila.

Csizmár Gábor válaszát leginkább a szakfogalmak magyarázatai töltötték ki, így Gruber Attila a választ nem fogadta el.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek