Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Patyomkin-falu világváros helyett

Vajda Pál főpolgármester-helyettes a rendszerváltozás óta legnagyobbnak nevezett útfelújítási munka megkezdését jelentette be a mai napon. Emlékezetes, korábbi sajtótájékoztatóján a szocialista politikus azt kérte, kérjék számon, ha május végére nem szorítják 200 alá a kátyúk számát Budapesten - tartalmazza a fővárosi Fidesz közleménye.


Dátum: 2005-06-06 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:08.988666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Városháza díszletei közül nyilván nem látja Vajda Pál, hogy amit Demszky Gáborral közösen építenek az nem világváros, hanem Patyomkin-falu. Arra kérjük a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettest, hogy mutasson Demszky Gáboron kívül egy olyan budapesti lakost, aki elhiszi, hogy szinte teljesen eltűntek az úthibák.

Arra is felhívjuk a figyelmét, hogy az általa megjelölt zöld szám, melyen a kátyúkat bejelentve azokat 48 órán belül kijavítják - nem működik: a kátyúkat bizonyíthatóan nem javítják ki.

A valós helyzet megállapítása érdekében az egyik napilap kátyúszámlálási akciót indított. Bízunk abban, hogy az eredmények ismeretében Vajda Pál sikeresen visszatér vízióinak világából a realitások talajára, és maga vonja le a szavahihetőségére vonatkozó következtetést.

2005. június 6. hétfő

Wintermantel Zsolt

frakcióvezető-helyettes

Kapcsolódó elemek