Bukarestből szervezték a román túszok elrablását
Traian Basescu román elnök megerősítette, hogy egy Bukarestben élő szír üzletember áll a román újságírók iraki túszdrámája mögött. A válságdíjból adósságait akarta rendezni.
Dátum: 2005-06-07 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:13.563840, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A román államfő megerősítette: valóban egy Bukarestben élő szíriai-román üzletember szervezte meg, hogy Irakban elrabolják a nemrég kiszabadult román újságírókat.
Traian Basescu titkosszolgálatok adataira hivatkozva elmondta, hogy a túszejtésért egy Omar Hajszam nevű kettős állampolgár felelős. Célja az volt, hogy túszmentőként nagy pénzzel kijusson Romániából, ahol gazdasági bűncselekményekért vádat akartak emelni ellene.
Az egyik tévé riportere és operatőre, valamint az egyik napilap újságírója két hete szabadult ki, az azonban nem derült ki, hogy pontosan milyen körülmények között.
Forrás: MNO, HírTv, Magyar Rádió
fideszfrakcio.hu