A Fidesz és a Nemzeti Fórum megerősítette, Sólyom Lászlót támogatja
A Fidesz-frakció és a Nemzeti Fórum parlamenti csoportja megerősítette, hogy minden képviselőjük Sólyom Lászlóra szavaz a köztársaságielnök-választás második és harmadik fordulójában - jelentette ki Balogh László, a Nemzeti Fórum tagja kedden reggel, miután Lezsák Sándorral együtt megbeszélést folytatott Áder Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével.
Dátum: 2005-06-07 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:14.187235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A Nemzeti Fórum csoport és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megerősítette, hogy minden képviselője jelen lesz az elnökválasztáson és ugyanúgy mint eddig Sólyom László mellett teszi le a voksát - mondta a honatya.
Balogh László elmondta: megtalálják a módját, hogy a nyilvánosság előtt is demonstrálják, a Nemzeti Fórumnak nincs tartozása Szili Katalin felé.
- Meg fogjuk oldani, önök pedig ügyesek lesznek, és meg fogják látni - válaszolta újságírói kérdésre.
Az a módszer, ahogyan Szili Katalin eltávolította őket az MDF-frakcióból, alapot adott nekik, hogy ne támogassák őt, fogalmazott Balogh László.
fideszfrakcio.hu