Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Most az adóreform ürügyén fizethetünk többet

A kormány tervezett adóreformjának jó pár vesztese lehet, így a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, de még a vállalkozók is rosszul járhatnak - mondta tegnap Schüller Róbertné és Marton István a Fidesz nagyakanizsai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-06-07 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:17.912313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint azt Marton István elmondta: a könyvek és a gyógyszerek öt százalékos áfakulcsát 10 százalékosra emelné a kormány, illetve a jelenlegi 15 és 25 százalékos áfakulcs helyett egységesen 21 százalékot kellene fizetni, melynek következtében jó pár termék és szolgáltatás - tömegközlekedés, gáz, élelmiszer, víz- és csatorna, kommunális hulladék, kábeltelevízió, gyógyászati segédeszközök - díja, ára emelkedne. Az iparűzési adó ugyan 2 százalékról 1 százalékra csökkenne, de a nyereséget további 5 százalékkal sújtaná a kormány. Az EVA-sok is rosszul járnának, a 21 százalékos ÁFA-kulcs bevezetésével ugyanis kevesebb bevételből több adót vonna el a kormány.

Schüller Róbertné hozzátette: a fenti elképzelések is bizonyítják, hogy a kormány ismét az emberek zsebében akar kotorászni.

zalaihirlap.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek