Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Második forduló: Sólyom László:Szili Katalin - 185:178

Eredménytelen volt a köztársasági elnök megválasztásának kedd délelőtti második fordulója is, mert a két jelölt egyike sem kapta meg az Országgyűlésben a képviselők legalább kétharmadának szavazatát - jelentette be Mandur László, az Országgyűlés alelnöke. Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke, az ellenzék jelöltje 185 szavazatot kapott, Szili Katalin házelnök, a szocialisták jelöltje pedig 178 szavazatot. +Képsorozat


Dátum: 2005-06-07 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:18.491230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arról tehát, hogy ki lesz Mádl Ferenc utóda, a harmadik fordulóban születhet döntés. Akkor már az is elég az egyik jelölt köztársasági elnökké választásához, ha - tekintet nélkül a szavazásban résztvevők számára - megkapja a leadott szavazatok többségét. Elméletben nem zárható ki a szavazategyenlőség sem, ebben az esetben az egész államfőválasztási folyamatot újra kell kezdeni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek