Tőkés László: Sólyom László személye begyógyíthatja a nemzetpolitikán ütött sebeket
Sólyom László személye Mádl Ferenc örökségét követve begyógyíthatja a nemzetpolitikán tavaly december 5-én ütött sebeket - nyilatkozott Tőkés László református püspök az MTI-nek az államfőválasztás eredményének ismeretében.
Dátum: 2005-06-07 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:21.167835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke kifejtette: a határon túli magyarság szemszögéből úgy ítéli meg, Sólyom Lászlóra fel tudnak nézni, akinek alkotmánybírói szerepe kifogástalannak minősíthető. Pártállástól függetlenül nagy örömet jelenthet a magyarság számára, hogy Magyarországnak elnöke van, nem sodródik tovább az ország és a magyarság a válság felé - mondta Tőkés László a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday utcai püspöki hivatalában.
Sólyom László kvalitásai alapján hivatott az államelnöki tisztség betöltésére, másfelől alkalmas arra, hogy áthidalja azt a megosztottságot, amit Szili Katalin személye jelentett a pártosság miatt. Személye ugyanis nemcsak a nemzetet, hanem a koalíciót is megosztotta - mondta a református püspök. Tőkés László kijelentette, Szili Katalint ettől függetlenül nagyra értékeli és gratulál neki, hogy méltóképpen vett részt ebben a megméretkezésben. Úgy fogalmazott, hogy Sólyom László integráló szerepe a jelen helyzetben felértékelődik.
MTI - fideszfrakcio.hu