Rendkívüli MSZP-kongresszus a hétvégén a koalíció sorsáról
Az MSZP rendkívüli kongresszust hív össze szombatra - jelentette be Hiller István, az MSZP elnöke ked este Budapesten, a párt elnökségének ülése után. A pártelnök közölte: a kongresszust azért hívják össze, hogy az elmúlt napok eseményeit és a 2006-ig tartó kormányzás részleteit értékeljék és megvitassák, valamint a szükséges választási előkészületeket megtegyék.
Dátum: 2005-06-07 20:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:23.850217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hiller István azt mondta: "mi 2002-ben arra kaptunk felhatalmazást, hogy az országot koalícióban vezessük. A koalíció 2006-ig élni fog, és a kongresszuson nyilván az elmúlt napok, az elmúlt hetek eseményeinek értékelése is meg kell, hogy történjen". Egy kérdésre viszont, hogy van-e feszültség a két párt között, és úrrá tudnak-e lenni rajta, a pártelnök közölte: "kár lenne tagadni, amit mindenki tud, és mindenki, aki a politikára figyel, érez. Ugyanakkor felelősséggel tartozunk a köztársaságnak (...), és felelőséggel tartozunk ennek az országnak a jó kormányzásáért".
MTI - fideszfrakcio.hu