Magyarország legnagyobb szélerőműve Erken
Magyarország legnagyobb, 800 kilowatt teljesítményű szélerőművét helyezte üzembe Kiss Vilmos vállalkozó a heves megyei Erken. A berendezés évente 1,7 millió kilowatt elektromos energiát termel, ily módon 800 átlagos háztartás áramellátását biztosítja.
Dátum: 2005-06-08 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:25.323509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiss Vilmos az MTI-nek elmondta: Magyarországon eddig csak a Dunántúlon működtek, 600 kilowatt teljesítményű szélerőművek. A most átadott szélerőmű az első amelyet az ország keleti felében helyeztek üzembe. A 74,5 méter magas, 48 méter rotorátmérőjű berendezés megvalósítása, mintegy 250 millió forintba került - tette hozzá.
A vállalkozó hangsúlyozta, hogy a szélerőmű felállítását egy éven át tartó szélerősségmérés előzte meg, egyben olyan helyet kellet találnia, ahol van a termelt elektromos energia elszállítására alkalmas vezeték. A jogszabályok szerint a megújuló energiát, amely mintegy 50 százalékkal drágább a hagyományos módon termelt áramnál, köztelező megvásárolnia az áramszolgáltatóknak. Ugyanakkor az állam jelentős dotációt nyújt az adásvételhez - szögezte le a vállalkozó. Az Erken termelt energiát az ÉMÁSZ Rt.-nek értékesítik - fűzte hozzá Kiss Vilmos.
A terveiről szólva elmondta, hogy az Erk határában megvásárolt 13.5 hektáros területen tervezi egy újabb, 1.5 megawatt teljesítményű szélerőmű felállítását is.
MTI - fideszfrakcio.hu