Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma ismét összeül az Apró-Gyurcsány bizottság

Ma ismét összeül az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásának titkait vizsgáló parlamenti bizottság, Szijjártó Péter fideszes képviselő elnökletével. A vizsgálóbizottság első ülésén - múlt hét szerdán - nem született döntés az ügyrendről, viszont abban megállapodtak a képviselők, hogy milyen válaszokat és iratokat kérjenek be Gyurcsány Ferenctől és feleségétől.


Dátum: 2005-06-08 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:25.977181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ülésen egyhangú határozat született arról, hogy bekérik Gyurcsány Ferenc feleségének eddig titkos vagyonnyilatkozatát a bizottság tagjai számára. Ugyancsak egyhangúlag úgy határoztak: a bizottság levélben kérdéseket tesz fel Gyurcsány Ferencnek, mint magánszemélynek arról, mik privatizációból, állami megrendelésekből, illetve állami hitelekből történt meggazdagodásának a titkai.

László Boglár kormányszóvivő múlt heti szerdai nyilatkozata szerint Gyurcsány Ferenc mindenképpen kész elmenni a vizsgáló bizottsági meghallgatásra, és nincs semmi titkolnivalója.

A Fidesz által kezdeményezett vizsgáló bizottság célja, hogy tisztázza az "Apró-Gyurcsány érdekkör" privatizációban betöltött szerepét, feltárja állami vállalatokkal ápolt kapcsolatát, és fényt derítsen arra, hogy milyen forrásokból származott a miniszterelnök tavalyi 100 milliós és tavalyelőtti 83 millió forintos jövedelme.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek