Nógrádi László visszautasítja a becsületét sértő találgatásokat
Soha nem voltam ügynök, jelentést soha senkiről nem írtam, ennél fogva ellenszolgáltatásban sem részesülhettem - állítja Nógrádi László, az Orbán-kormány egyik volt közlekedési és vízügyi minisztere, fideszes országgyűlési képviselő.
Dátum: 2002-08-25 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:43.098020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint vasárnapi közleményében írja, megdöbbenéssel és felháborodással értesült a sajtóból, hogy a Mécs Imre által vezetett parlamenti vizsgálóbizottság munkájáról törvényellenesen kiszivárogtatott hírek titkosszolgálati tevékenységgel hozták összefüggésbe.
Emlékeztetett rá, hogy az állambiztonsági múlt tekintetében érintett, a rendszerváltás utáni kormánytagok feltételezett névsorán szerepeltették.
- A becsületemet és jó hírnevemet sértő találgatásokat visszautasítom - szögezi le Nógrádi László közleményében, hozzátéve: minden, a személyét érintő támadással szemben büntető- és polgári jogi úton kíván fellépni.
fidesz.hu