Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni: A következményeket még nem látni

A Fidesz alelnöke rámutatott: még nem látni, milyen következményei lesznek a kormánypártok oldalán az államfőválasztásnak. Mint mondta, nem hiszi, hogy a szocialisták szombati rendkívüli kongresszusán ebből a szempontból bármi kiderülne. Utalt az európai parlamenti választásokra, amelyek után két hónap telt el, mire az MSZP levonta a "valódi és érdemi következtetéseket".


Dátum: 2005-06-08 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:28.425296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azt nem látni, hogy milyen következménye lesz az államfőválasztásnak a kormánypártok oldalán - közölte Pokorni Zoltán a Magyar Televízió Nap-kelte című szerdai műsorában.

Mint mondta, nem hiszi, hogy a szocialisták szombati rendkívüli kongresszusán ebből a szempontból bármi kiderülne. Utalt az európai parlamenti választásokra, amelyek után két hónap telt el, mire az MSZP levonta a "valódi és érdemi következtetéseket".

"Meglátjuk itt most mennyi idő kell ehhez" - mondta Pokorni Zoltán.

A Fidesz alelnöke győzelemként értékelte az államfőválasztást. "Sólyom László győzelme, illetve az embereké" - mondta, hozzátéve: megfelelő ember van a megfelelő helyen, s ez valamennyi magyar állampolgárnak jó.

"Nem volt még példa arra, hogy egy civil egyesület jelöltje végül is köztársasági elnök lesz, s arra sem, hogy 250 ezer ember támogat valakit, s sikerül érvényt szerezni ennek az akaratnak" - ismételte meg a Fidesz kedden is hangoztatott álláspontját.

Pokorni Zoltán arra a felvetésre, hogy ebben a kemény taktikai csatában nem adtak-e olyan sebeket, amelyek nehezen gyógyulnak, és megnehezítik az együttműködést a jobboldalon, azt válaszolta: bizonyára fennáll ez a helyzet. "Ez egy igen kemény küzdelem volt, (...) sebek keletkeztek, bízom benne, hogy ezt begyógyítja az idő" - mondta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek