Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A püspöki konferencia elnöke levélben köszöntötte az új államfőt

Levélben köszöntötte Sólyom László, kedden megválasztott államfőt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke. "Örömmel fogadtuk a hírt, hogy a Magyar Köztársaság Parlamentje Önnek szavazott bizalmat" - áll Seregély István egri érsek köszöntő levelében, amelyet az MKPK sajtóirodája szerdán juttatott el az MTI-hez.


Dátum: 2005-06-08 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:29.001496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A püspöki konferencia elnöke hangsúlyozza, hogy Sólyom László "nagyon súlyos feladatot kapott ezzel a választással, amikor az ország legfőbb közjogi méltóságává vált".

"Kérjük Istent, adja meg Önnek szolgálatához a szükséges bölcsességet, hitet és alázatot, hogy Szent István országát Isten szándéka szerint tudja vezetni békében" - írta levelében Seregély István.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek