Washington figyelmezteti Japánt, hogy ne siesse el az állandó BT-tagságra vonatkozó javaslat beadását
Az Egyesült Államok figyelmeztette Japánt, hogy ne hamarkodja el az ENSZ Biztonsági Tanácsának reformjára vonatkozó határozati javaslat benyújtását - jelentette a szerdai japán sajtó.
Dátum: 2005-06-08 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:29.297694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több japán lap értesülése szerint Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter azt javasolta japán kollégájának, Macsimura Nobutakának, mondjanak le arról, hogy még ebben a hónapban benyújtsák a Németország, Brazília, India és Japán alkotta G-4 által kidolgozott javaslatot, amely mind a négy ország számára állandó tagságot irányoz elő a Biztonsági Tanácsban.
"Ha a határozatot elsietve nyújtják be, csak ellenezni tudjuk" - jelentette ki Condoleezza Rice a Japan Times című napilap szerint. Kína kész minden féllel együttműködni, hogy pozitív eredmények szülessenek az ENSZ reformjában - áll a pekingi külügyminisztérium kedden kiadott közleményében.
Peking szerint a reformokat a demokrácia elvei alapján és valamennyi tagállam, elsősorban a fejlődő országok javaslatainak és érdekeinek figyelembe vételével folyó konzultáció révén kell megvalósítani. A kínai álláspont szerint változtatni kell az ENSZ-en belül jelenleg meglévő tendencián, amelyben a biztonság élvez elsőséget a fejlődés kérdéseivel szemben.
Vang Kuang-ja (Wang Guangya), Kína állandó ENSZ-képviselője a múlt héten közölte, hogy Peking ellenzi a G4 BT-bővítési elképzelését.
Macsimura Nobutaka japán külügyminiszter kedden Tokióban már bejelentette, hogy a G4 júniusban nem nyújtja be az ENSZ közgyűlésének a Biztonsági Tanács reformjáról szóló határozati javaslatot, amelynek értelmében egyebek között vétójoggal rendelkezne a testület hat új állandó tagja. A politikus értésre adta, hogy a négyek pozíciói egyelőre nem annyira erősek a kérdésben, míg ellenfeleik javaslata jelentős támogatásra talált.
Macsimura szerint azt tervezik, hogy a reformcsomagot júliusban vagy később terjesztik elő, az afrikai és a karib-tengeri országok vezetőinek július eleji tanácskozását követően.
MTI - fideszfrakcio.hu