Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ádadták az MKPK díjait

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított díjakat szerdán, az MKPK nyári rendes ülése keretében adták át Budapesten. A Pro Ecclesia Hungariae, a Pro Caritate Christiana, valamint a Pro Cultura Christiana elismerést Seregély István egri érsek, az MKPK elnöke adta át - tájékoztatta a konferencia sajtóirodája közleményben az MTI-t.


Dátum: 2005-06-08 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:38.357310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katolikus egyházért végzett elkötelezett munkáért adományozott Pro Ecclesia Hungariae díjat Balogh Elemér kapta. Az 1945 óta külföldön élő díjazott "nyugati kapcsolatai révén sokféle módon segítette az egyház életét a kommunizmus időszakában, majd felismerve a történelmi fordulatot, szakemberek képzésével járult hozzá ahhoz, hogy Magyarország fejlődése 1989-ben újra indulhasson - olvasható a méltatásban". "Mindezt úgy tette, hogy szívügyének tartotta a krisztusi alapelvek következetes betartását" - írták. A szeretetszolgálat ügyét kiemelten kezelők elismerését, a Pro Caritate Christiana díjat az idén hárman vehették át. Nagy Ibolyának, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi vezetőjének a közlemény szerint a konferencia tiszteletét fejezi ki amiért "az irgalmas Jézust igyekszik megjeleníteni a rászoruló embereknek". Nagy Lajosné, az Alba Caritas Hungarica Alapítvány ügyvivőjének méltatásában az MKPK azt írta: "különös mondanivalót hordoz elkötelezettsége karitász-vezetőként mai világunkban". Tóth Margit M. Gilberta nővérnek "az emberek testi, lelki ínségének csillapításáért végzett munkáját" ismerte el a MKPK. A művészet és kultúra területén végzett kimagasló tevékenységükért és az elkötelezett keresztény élet példájának felmutatásáért járó Pro Cultura Christiana díjat Keresztes Lászlóné Várhelyi Ilona és Kellermayer Miklós kapta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek