Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Döntés az Apró-Gyurcsány vizsgálóbizottság ügyrendjéről

Az Apró-Gyurcsány vizsgálóbizottság szerdai, második ülésén egyhangúlag elfogadta ügyrendjét, amelyről az első ülésen nem tudtak határozni.


Dátum: 2005-06-08 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:38.936835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottság tizenöt paragrafusból álló ügyrendje többek között határoz arról, hogy a bizottság ülései a sajtó számára nyilvánosak, amennyiben a bizottság így dönt. A bizottság zárt ülésén - ha a testület hozzájárul - olyan országgyűlési képviselő is felszólalhat, aki nem tagja a vizsgálóbizottságnak. Az ügyrend rögzíti a bizottsági meghallgatás szabályait, és kimondja, hogy a szakértők meghallgatása a bizottság hatáskörébe tartozik, szól a bizottság dokumentumainak kezeléséről és a bizottság képviseletéről.

Csiha Judit, a bizottság szocialista alelnöke azt mondta: lehet, hogy ez lesz a vizsgálóbizottságok történetében az első, amelyik egyhangúlag tud ügyrendet elfogadni.

Szijjártó Péter, a testület fideszes elnöke emlékeztetett arra: a bizottság múlt szerdán döntött arról, hogy milyen válaszokat és iratokat kérnek be Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és feleségétől. "Válasz erre még az azóta eltelt idő rövidsége miatt indokolt módon, nem érkezett" - tette hozzá. Közölte: ezért még nem tudják biztosan, hogy mi az a gazdasági társaságokból összeállítható cégháló, vagy érdekeltségi kör, amelynek mentén azt kell vizsgálnia a bizottságnak, hogy a miniszterelnök és érdekkörének meggazdagodása hátterében milyen politikai befolyás érvényesült. A bizottság működésének első lépéseként azt említette, hogy először tisztába kell kerülniük a privatizációs tranzakciók mikéntjével, tisztázódnia kell annak, hogy Gyurcsány Ferenc vállalat-birodalmának mely elemei kerültek a miniszterelnök közvetlen, vagy közvetett tulajdonába most, vagy korábban, privatizáció útján. Ezután vizsgálódunk a miniszterelnök céghálójába tartozó, vagy tartozott cégek számára juttatott állami támogatásokról és állami megbízásokról - tette hozzá.

Az elnök az ülésén javaslatot tett arra, hogy a bizottság kérje be többek között a balatonőszödi kormányüdülő 38-as számú villájának privatizációjával kapcsolatos szerződéseket, valamint kérje be az V. kerületi Szalay utca 4-es szám alatt található ingatlan egy részének lízingelésével kapcsolatos szerződéseket. Ezekben az ügyekben hangzottak el olyan nyilatkozatok korábban a sajtóban a miniszterelnök, illetve a kormányszóvivő, vagy a miniszterelnök által megbízott politikusok szájából, amelyek alapján kijelenthető, hogy ezekben a privatizációkban Gyurcsány Ferenc érdekeltségi köre részt vett - mondta. Az "Apró-Gyurcsány érdekkör milliárdjainak titkait" feltáró vizsgálóbizottság céljairól annak egyik kezdeményezője, Szijjártó Péter fideszes képviselő korábban azt mondta: azt kellene tisztáznia, hogy Apró Piroska, a miniszterelnök anyósa, illetve Gyurcsány Ferenc kormányfő milyen módon használták fel politikai befolyásukat magánvagyonuk gyarapodásához.

Apró Piroska - a már elhunyt egykori magas rangú állami és pártvezető, Apró Antal lánya - az utolsó pártállami kormányban kereskedelmi miniszterhelyettes, a Horn-kormány (1994-98) idején kezdetben a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, majd a Magyar Hitel Bank igazgatóságának elnöke, később a Magyar Export-Import Bank Rt. (Eximbank Rt.) és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. (Mehib Rt.) Igazgatóságának elnöke volt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek